Süketnémán

Nem tudom mi ez: talán az információ devalválódása. Annyi inger, annyi hír, levél, hírlevél, üzenet, chat, sms, skype, üzenőfal, közösségi oldal, telefon, újsághír, rádió, tv, odavetett információ ér bennünket, zúdul ránk, hogy nem tudjuk feldolgozni. Nem tudjuk különválasztani a lényegest a lényegtelentől. Vagy ha tudjuk, akkor csak nagyon nehezen. Ez történt most velem, ahogy a saját helyzetünk megoldását keresve, másoknak is egy lehetséges megoldást kínálunk a „Hirdesd külföldön!” oldalunkkal, miközben Doubrovszky Gyuri barátom egy másik utat keresve Matolcsi Györggyel tárgyal a Hiteltársulás élén. És akkor, ahogy a facebookon küldeném az üzeneteimet, felbukkan a chaten B. Andi, s azt kérdi, miért nem fordulok Makkos Alberthez. Makkos, Makkos… – keresek az emlékeim közt, igen ismerősnek tűnik, de honnan is? Na, várjunk csak! Rákeresek a neten, elkezdem nézni a videót, de közben dolgom van kint, viszem a kezemben a gépet, nézem Dr. Makkos Albertet, viszem magammal a konyhába, a fürdőszobába, aztán abbahagyom, amit csinálok, csak nézem, és nem értem.

Nem értem, hogy ez hogy lehet. Hogy lehet, hogy ezt csak kétezervalahányszázan látták? A többszázezer kárvallottból (többszázezer? – több mint egymillió, az érintett családokkal együtt több millió)? Hogy lehet, hogy csak ennyien beszélünk róla? Hogy lehet, hogy én már láttam ezt az arcot, láttam ezt az embert, bele is néztem a videójába, de valahogy… – nem kapott bele a szél a figyelmem vitorlájába? Elsiklottam fölötte. De hát hogy lehet efölött elsiklani, amikor nyakig, a fejem búbjáig benne vagyok a slamasztikában, többszázezred magammal? Hogy lehetek ennyire vak és süket, amikor foglalkozom a témával, mint nemzetközi hirdetési bróker, aki kínjában éppen erre szakosodik? És hogy lehet, hogy mindannyian, vagy legalábbis a többség ennyire süket és vak, hogy csak 2-3 ezren láttuk ezt? Hol élek, hol élünk? Hány országban? Mindenki a sajátjában? Hát velünk mindent meg lehet csinálni? És a makkosalbertek? Ők talán Petőfi Apostolai? Hát mi kell ahhoz, hogy végre fölébredjünk? Hát még mindig nem volt elég? Hallgassátok, nézzétek meg ezt az ember, a higgadtságát. Nem tépi a száját, nem veri a nyálát, nem rázza az öklét, nem vág pofákat, nem szid senkit, a higgadtság szobra. Csak mondja a tényeket, mint Szendi Gábor, mint Anonimus, akinek a beszédét október 18-án adtam közre. Sokan le is iratkoztak akkor a Napkürtről akkor… – mások meg feliratkoztak.

A legjobb, amit most tehetek az ez, hogy közre adom a higgadt érveket, amelyek még azt sem állítják magukról, hogy az igazságot képviselik, hanem csak azt mondják, hogy „vitatható”, hogy „erősen megfontolandó”, hogy „jobban meg kéne nézni”.

Igen barátaim. És ti is barátságtalan olvasóim. Jobban meg kéne nézni. Elsősorban magunkat, hogy használjuk-e, és hogyan használjuk a szemünket, a fülünket, az agyunkat, és a szívünket. Aztán pedig magunk körül, hogy kik vannak ott, és mit csinálnak velünk, egymással, magukkal, és a világgal.