Skip to content

TragikoMédia

Írta: Haas György, ekkor: 2012. 01. 23.

Január 22. Batthyány tér. Hadd szóljon!

Kerestem Fodor Tamás tegnapi versmondását, mert szívgyökérig hatolt. Szerettem volna megosztani élőben. Karinthy: Ki kérdezett? – de csak úgy, ahogy ő mondta, és úgy, ahogy tegnap – mert a Tiszta kezek Kossuth téri demonstrációjáról készült felvétel, s abban a vers megvan, de annak egy kicsit más az akusztikája. Tegnap úgy fénylett fel ez az üzenet, és olyan erővel, ahogy talán soha. Ha valakinek megvan a videófelvétele, kérem, küldje el.

De más is történt.

Dénes Balázs nem a Klubrádióért beszélt, hanem a Szabadságért. A TASZ elnöke a Klubrádiót is kritizálta a Klubrádió demonstrációján. Érdemes meghallgatni annak a független jogásznak az álláspontját, aki nem a „kétféle beszéd” elvét követi, hanem a saját álláspontjához hű, bárkivel beszél. Érdemes figyelni arra a sajtóorgánumra, amelyik nem közösíti ki a vele szemben kritikus hangokat, hanem tribünre engedi akkor is, amikor több tízezren hallgatják. Mert húszezernél jóval többen voltunk. Ott voltam – és ebben a fajta számolásban verhetetlen vagyok. És ott voltam a Szabadság téren akkor is, amikor az előző nap kullogtak hazafelé – egymáshoz furamód hasonlító transzparenseikkel – a megrendelést tessék-lássék végrehajtott sokféle népek, különös összetételű csoportok… És égett az arcom a szégyentől azoké helyett, akik ezt az átlátszó, szánalmas komédiát összeeszkábálták.

Elég volt megkérdezni őket, hogy honnan jöttek és mivégre… – Uramatyám! Ugye csak viccelni tetszik? Ugye csak álmodok? Ugye ez nem igaz? Ugye csak nem jól látok? Ugye ez nem a szörnyű valóság? Hogy is mondtad, Balázs? – Tragikomédia! – Köszönöm.

A Klubrádió összefoglalója a beszédről:

Ez a történet vagy inkább tragikomédia nem a Klubrádióról, hanem a szólásszabadságról szól. Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság, ahol nincs szabadság, ott jólét sincsen, márpedig ha a hatalom dönti el, hogy ki miről beszélhet és teszi ezt a jogosnak hazudott eszközökkel és szakmainak hazudott érvekkel, ott se jogállam, se szabadság nincsen.

Bár hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a Klubrádió elleni támadás az csupán visszaélés a hatalom erejével, be kell vallani, bár fájdalom beismerni, de muszáj, mert másképp nem lehet előrejutni.

Hogy juthattunk el oda, hogy a hatalom be akar zártatni egy több százezres hallgatottságú rádiót? Ez a sztori szól egy országról, ahol a sajtó mára képtelenné vált arra, hogy a legfontosabb funkcióját, a hatalom kontrollját és a hatalmi visszaélések feltárását elvégezze. Szól a politikai elit tagjairól, akik az elmúlt két évtizedben igyekeztek a sajtót rövid pórázon tartani, és igyekezte hídfőállásokat ott kiépíteni, szól a gazdasági élet szereplőiről, az érinthetetlen magyar oligarchákról, aki kegyetlen telefonhívással képesek megszüntetni médiumokat és szól azokról a külföldi és magyar cégekről, melyek hirdetési döntésekkel eldönthetik, hogy ki miről beszélhessen, és mi jelenhessen meg a sajtóban. Szól az országot megosztó pólusokról, a média fogyasztóiról, akik látszólag elfogadták a sajtópiaci vezérelvet, mely szerint az egyik oldal sajtója a saját oldaláról csak jót, a másik oldalról csak rosszat mondhatott. Szól arról a részben állampárti örökségként, részben demokratikus viszonyok között született, közszolgálatinak hazudott, túlfizetett és pazarló közmédiáról, mely mindig az aktuális hatalomhoz igazodott és nem véletlenül jutott el mára a sztálini filmhamisítási gyakorlathoz. Szól az állami cégek és a kormányzat hirdetéskihelyezési gyakorlatáról, mely kétséget sem hagy afelől, hogy mennyi érdek fűződik, a szabad és kritikus sajtó létéhez. Túl a mai, már-már állampárti időket idéző egypárti frekvenciamutyiról, mely a korábbi demokratikusnak gondolt többpárti médiamutyi méltó elődje volt. Szól rólunk magyar választókról, akiknek döbbenetes módon hiányzik a politikai memóriája. Vajon hányan emlékeznek arra, hogy a kereskedelmi tévék is jogsértésben születtek, akkor egy baloldali kormány alatt és hányan emlékeznek arra, hogy a bal és a jobboldal ergyszerre járatta be a Danubiust és a Slágert, majd felosztotta a koncokat? – Szól Európáról, mely most felébredni látszik irányunkban, de nemrég még úri közönnyel nézte, hogy a magyar médiatörvény szégyenletes módion megszülethetett és szól a szolidaritás hiányáról, hisz még az újságírók napról-napra élnek kiszolgáltatottan, a médiaelit február 4-én karaoke-val, táncversennyel és rulettel ünnepli az idei sajtóbált, mindezt 36 ezer forint/fő áron…

Abban, hogy a Klubrádióval ezt lehet tenni, amire most készülnek, mindez benne van. Ha a második Orbán-kormány nem viselkedne ilyen otromba elefántmódjára a demokrácia porcelánboltjában, akkor is bajban lenne a magyar sajtó. A Klubrádió megszüntetőinek leváltása szerinte nem lesz elég a valóban sokszínű sajtó megteremtéséhez, ehhez öntudatos hallgatókra, olvasókra és nézőkre van szükség. Ezt látom itt most megszületni.

A TASZ-nak az a dolga, hogy őrkutyaként ugasson, ha baj van – hát most ugatunk, mert baj van. Akkor is ugatnánk, ha nem a Klubrádiót, hanem a Lánchíd rádiót akarná bezárni egy baloldali kormány. Ugattunk akkor is, hogy amikor az előző kormány alatt volt baj, kaptunk is érte hideget és meleget is.

Minél több felvilágosult médiafogyasztó van, minél inkább akarjuk a korrekt és objektív tájékoztatás, a hatalom annál kevésbé tudja majd elnyomni az igazság hangját. Ez felelősséggel jár, a felelősség a mienk is, ha kinyilvánítjuk, ha akarjuk, hogy szabad legyen a sajtó, és teszünk is érte, akkor be is fog következni. Éljen a sajtószabadság és éljenek az öntudatos hallgatók!

Kommentelésre a Recommend funkció használatával van lehetőséged.