Skip to content

Zár a kulcsban

Írta: Haas György, ekkor: 2011. 07. 19.

Ezekben a „nehéz napokban” egymás után születnek a felfedezések. Többnyire olyanok, amik teljesen nyilvánvalóak. Nem láttuk őket, mert annyira az orrunk előtt voltak. Tudjátok… – a fától az erdőt. Ilyen volt néhány nappal ezelőtt a live chat modellben működő vevőszolgálat jelentőségének megértése (akár Zendesk, akár nem Zendesk az ő prófétája). És ilyen volt az 5 perccel ezelőtti beszélgetésünk Csabával, amiben Csaba ismét kimondott egy mérföldkőnél is nagyobb (világítótorony) szintű igazságot:

Nem használjuk a Mavenlinket.

Ha felmostad magad, és épp azt kezded mérlegelni, hogy ki a komplett őrült, te vagy én, akkor nyugodj meg. Egyikünk sem. Csaba se és én se tagadjuk, hogy használjuk ezt a felületet mint üzenőfalat. Remekül levelezünk rajta! – Ez a mi kis haasi facebookunk… – Olvastam egyszer valahol (még a régi bakelit telefonok korában), hogy sokan úgy használják a modern technikai eszközöket, mint ha a telefonkagylóval szöget vernénk a falba. Egy szociográfia szerzője pedig arról mesélt, hogy volt olyan porta, ahol megvették a fridzsidert, mert tudták, hogy az a módi, és – a cipőt tárolták benne.

Lányok, fiúk… Hahó!

A Mavenlink elsődleges funkciója nem a feladatok megoldása közben felvetődő kérdések közvetítésére szolgáló kiegészítő felületen való üzengetés – az csak a hab a tortán – hanem a feladatok kijelölésére, a felelősök a határidőt, az ütemezés rögzítésére, rendszerezésére és követésére szolgáló

project tracker használata!

Ez a rendszer magva. Erre jön a gyümölcshús és a héj. Ezt egészítené ki tehát a többi funkció. Nálunk most pont fordítva van. Erre jött rá Csaba ma reggel. És erre jön rá bárki, aki körülnéz egy kicsit.

Ha több projektben is tag vagy, tégy egy sétát a különböző projektekben(a Network itt nem számít)! – Alig van olyan workspace, ahol találkozol aktuális kijelölt feladatokkal. Van ahol egyáltalán nincs ilyen. Van ahol akad, de el sincs indítva, vagy a határidő is lejárt. Csupa meg nem született, vagy meghalt, vagy végre nem hajtott, vagy nem aktualizált feladat, mintha egy olyan felületen bolyonganánk, ahol sokkal több magzat és hulla van, mint élő ember… – Hamvukba holt feladatkezdemények, ki nem kelt feladatcsírák, önmagukat túlélt feladatkísértetek – így néz ki a mi szellemvasutat idéző Mavenlink parkunk… :-(

Innen szép győzni – szokták mondani a gödör alján vígasztalásképpen. Én se keserűséget érzek most. Ha azt látnám, hogy mindent a legjobban csinálunk, s eredmény mégsincs sehol, sokkal reménytelenebbnek látnám a helyzetet. De így, hogy kiderült, kezünkben a nyíl, csak éppen felcseréltük az íjat és a nyílvesszőt, még az is lehet, hogy ha kicseréljük őket, rövid időn belül sikeressé válunk. Ez pedig célszerű megtenni – főleg, ha tanítani akarjuk a célbalövést.

Lássuk hát a teendőket. Hogy te mit tehetsz?

1. Nézd meg a saját projektedben, hogy ki van-e töltve a PD rovat (ugye tudod mi az?) – Ha nem, pótold most!
2. Vizsgáld meg a lelkiismeretedet és a dokumentumaidat, hogy találsz-e benne partitúrát (előzetes projekttervet). – Ha nem, pótold most!
3. Vizsgáld át a projekt tracker boxot, vannak-e kijelölt feladatok, ha igen, el vannak-e indítva, helyesen vannak-e paraméterezve. Amit szükséges, azt töröld vagy archiváld, ami megtartandó azt aktualizáld, és jelöld ki az új feladatokat!

4. Ha te kész vagy, és olyan helyet látsz, ahol ellankadt a tatarozás, jusson eszedbe a kaláka! – Kérlek, segíts…

A Mavenlinket alkotói olyan ügyesen szervezték meg, hogy az üzenetekre tehetsz lakatot, de a feladataidat és azok teljesülését, vagy nem teljesülését mindenki látja, aki tagja az adott projektnek. Úgyhogy gondold át, mit mikorra vállalsz, vagy kérsz a másiktól, utána viszont mindent kövess el annak érdekében, hogy te is tartsd a vállalásodat. Ha nehézségeid vannak, fordulj az Innoteam timeteacher-éhez, aki készséggel segít abban, hogy közelebb kerülj a paradicsomi állapothoz… – Ugye, Zsófi?

A húgom fizikatanára így hívta ki felelni Jutkát: Lapozgatta a naplót, aztán megszólalt: „Haas… – alkoss, gyarapíts!” – Mit mondhatnék ide illőbbet? Hogy akadályozhatnám meg, hogy a Mavenlink project trackerébe öltözött, Pomodoroval felfegyverkezett csapat minden akadályt legyőzzön? Már hallom a versenytársak fohaasát: „A teamtagok nyilaitól ments meg Uram minket!”

Kommentelésre a Recommend funkció használatával van lehetőséged.