Szabadnap

2013. november 9. szombat 10-től 18 óráig

Egy egyszeri, egész napos találkozásra hívlak. Egy olyan találkozóra, amire mindenki a saját témáját hozza. Olyanokkal találkozhatsz, akik úgy gondolják, hogy az együtt-lét, a megosztás, az egymásnak szentelt figyelem sajátos erőtere segít megtalálni és megtenni a számukra azt a következő lépést, ami nagyon esedékes lenne már, de amit egyedül mégsem sikerült. Ott van őbennük, hozzák magukkal, de eddig valahogy mégse fértek hozzá.

A nap elején a résztvevők egy-egy névre szóló borítékban egy tálba vagy kosárba teszik a részvételi díjat (ötezer forintot), a nap végén pedig bárki, aki úgy érzi, hogy nem kapta meg, amit szeretett volna (vagy jobbat), indoklás nélkül kiveheti és hazaviheti a pénzt.

• Lehet, hogy szeretnél meghozni egy döntést, de nem tudod rávenni magad;
• lehet, hogy kezded sejteni: a hiba a te készülékedben van, de nem tudod, hogy hol rontod el;
• lehet, hogy tudod, mit rontasz el, de úgy érzed, hogy képtelen vagy ezen változtatni;
• lehet, hogy úgy érzed, az érzéseidből hiányzik az erő, és irigykedve nézed mások szenvedélyét;
• lehet, hogy szeretnél, de nem tudsz elköteleződni;
• lehet, hogy újra meg újra megismétlődnek veled ugyanazok a történetek, s nem tudod, hogy miért,
• lehet, hogy úgy érzed, mások észre se vesznek, egyszerűen csak átnéznek rajtad,
• és lehet, hogy valami más témád van, amit megírhatsz, vagy elhozhatsz magaddal.

Valaki kérdezett erről a napról. Ezt válaszoltam:

„Ez a nap minden résztvevő számára – magamat beleértve is – egy olyan doboz, amiről nem tudhatjuk, hogy mi van benne. Megannyi kérdőjel, amelyek csak a nap végére kalapálódnak ki felkiáltójellé.

Nem tudom, kik jönnek. Nem tudom, mit hoznak. Nem tudom, milyen módszerek kínálják magukat egy-egy kérdés kapcsán a válaszkeresésre, nehézség esetén a könnyűlésre, kötés esetén az oldásra. Csak azt tudom, hogy mit jelent a megosztás és a kör ereje. Csak azt tudom, hogy a nyolcvanas évek óta olyan sokféle csoportos és egyéni segítő kapcsolatban voltam – hol az egyik, hol a másik oldalon –, hogy ami összeért bennem, azt már régóta nem tudom iskolákhoz kötni. Minél kevésbé határozom meg a kereteket, annál inkább bízhatok abban, hogy ott és akkor, ahol és amikor szükség van rá, megjelenik az az érintés, az a mondat, az a módszer, az a hallgatás, ami segíti a gyógyulást, vagy továbblépést, elengedést, oldódást, vagy felismerést. Ahelyett, hogy azt sorolnám, mikor és mikben képződtem (ha ez érdekel, akkor persze ezt is szívesen megteszem), azt mondom inkább, hogy minden egyes séta, amit a Sétálj velem kapcsán elindul, ugyanilyen kérdésekkel teli talány. A megérkezés a végén ugyanolyan ajándék az én számomra is, mint – visszajelzéseik szerint – azok számára, akik megtiszteltek a bizalmukkal.”

Te is kérdezhetsz, vagy felveheted a kapcsolatot a setaljvelem@setaljvelem.hu email címen. – Szívesen látlak az első szabad szombaton.