Megtaláltam
Nem tudtam, merre van, amit keresek, csak tapogatóztam ebben a gomolygó ködben. Néha oszlani látszott, de a napot nem láttam. Csak bele-belefújtam ebbe a kürtbe… – reméltem, hogy egyszer majd átdereng a ködön, a felhőkön, látni fogom, hogy hol vagyok, kik vesznek körül, merre tartok…
Hogyan mondjam el neked… – hogy megtörtént? Megtörtént! Meg! – Egyszerre csak kiragyogott a felhők mögül… – És ott voltam. Ott volt, amit kerestem. Amit nem találtam. Ahol otthon vagyok. Amiben otthon vagyok. Megérkeztem! Otthonra leltem! Ötvenhat évesen és kétszázharminckét naposan hazataláltam…
Szeretném megmutatni neked, melyik az a hely, ahol végre otthon vagyok. Nem kőből épült. A szívben lakik, de a gondolatok szárnyán jut el azokhoz, akikkel egymás házanépévé váltok.
(Akkor hívlak be most jó szívvel, ha van nálad 11 és fél perc a látogatásra. Ha most nincs, az nem gond – de akkor arra kérlek, gyere vissza inkább egy kicsit később. Csak azért, mert ha félbehagyod, akkor nem ugyanazt kapod, mint amit én. Szánd rá ezt az időt, és megérted.)