„Vegyük a kezünkbe…

– a saját sorsunkat” – mondta az előbb a szónok a Szabadság téren. Nálunk ma lépett ki az utcára. A Gödörben kezdődött, és most itt a téren folytatódik. Még tart, amikor ezeket a sorokat írom. De micsoda?

Az „Occupy Wall Street” mozgalom kiszélesedéséről van szó, amelynek békés tüntetői jelképesen elfoglalták a Wall Streetet, a korrupt globális nagytőke szimbólumát. Társadalmi méltányosságot és igazságosságot követelnek. Amerika számos városában csatlakoztak hozzájuk.

Már a hivatalos sajtó is ír róla (nálunk is), és a New York Times-nak volt egy elég korrekt cikke.

Most, egy nap alatt evakuálni akarják a tüntetőket a Wall St környékéről.

Az AVAAZ telefonos- és üzenetkampányt indít ennek megelőzésére.

Ma, október 15-én tartják azt a globális békés megmozdulást, ami hasonló célokért, a tavaszi forradalmak hatására szerveződik, először a világon, jelezve, hogy az emberek tömegesen ébrednek politikai öntudatra, megszólalnak, kifejezik tiltakozásukat a gazdaság és a politika jelenlegi gyakorlata, rendszere, a hatalmat birtoklók ellen. A megmozdulások békések, és a szabad vélemény nyilvánítás és a gyülekezési szabadság jegyében, valódi demokráciát követelnek.

Hogy miről szól ez az egész, azt nagyon jól foglalja össze az alábbi 10 perces beszéd, 3 napja hangzott el Los Angelesben. Marianne Williamson, a Csodák Kurzusának legjelentősebb interpretátora tartotta a Foglaljuk el Los Angelest megmozduláson, a Foglaljuk el a Wall Street-et mozgalom támogatásaként. A videó mellett közreadom a szöveg magyar fordítását is. Jónéhány olyan gondolatot tartalmaz, ami nem országspecifikus, hanem az egész világra érvényes. Talán a mai, itthoni demonstrálók is ezek mentén szerveződnek.

A fordításért köszönet az ismeretlen önkéntesnek.

A film:

A szöveg:

„Üdvözlök mindenkit! Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy senki nem azért van itt, hogy csupán engem, vagy bárki mást hallgasson. Azért vagyunk itt, hogy támogassunk egy kezdeményezést, ami az országunkban jelenleg zajlik és aminek igen nagy jelentősége lehet. Ezért szeretnék egy kicsit a saját gondolataimról, érzéseimről is beszélni. Elmondani, hogy miért is vagyok itt.

Számomra az Occupy Wall Street megmozdulás szlogenje valami olyasmi kellene legyen, hogy: Csináljuk okosan, csináljuk erőszakmentesen, és csináljuk úgy, hogy továbbra is növekedjék! Erről szeretnék ma veletek beszélni. Elsőként szeretnék hatalmas csodálatomnak, tiszteletemnek és nagyrabecsülésemnek hangot adni, és ezt kinyilvánítani minden amerikai állampolgártársunk felé, aki New Yorkban a Wall Street környéki, igencsak fontos terület megtartásán fáradozik. Elképesztő az, amit csinálnak, és szükségük van, illetve meg is érdemlik az országban azoknak az embereknek támogatását, akik hozzájuk hasonló módon próbálnak véleményüknek hangot adni.

A Wall Street földrajzilag New York városában található, ám tisztában vagyunk vele, hogy egyszersmind szimbóluma is annak, ahogy az Egyesült Államok, a csápjával mindenhova elérve, gyakran működik: Los Angelesbe legalább annyira, mint máshol. És New Yorknak szüksége van a többi város támogatására. Különösen egy olyan erővel bíró város támogatására, mint Los Angeles. A jelenlétünk nagyon fontos. Amikor egy megmozdulás a társadalmi méltányosság és igazság érdekében történik, akkor azt nagyon könnyű kigúnyolni és alábecsülni. Kivéve, ha pontosan azokról a problémákról szólnak, amikről ma én magam is beszélni szeretnék. Mert minket nem is olyan könnyű kigúnyolni. Mi okosak vagyunk. És velünk kapcsolatosan nem is olyan könnyű viccelődni. Erőszakmentesek vagyunk, és nem is olyan egyszerű megszabadulni tőlünk. A számunk egyre nő.

Októbert írunk, és miközben itt Los Angelesben 35 fokot mutat a hőmérő – forró napsütés, a demokrácia hűvös szellője által támogatva –, addig New Yorkban hamarosan hidegre fordul az idő. És ahogy egyre hűvösebb lesz, számíthatunk arra, hogy érthető mód a részvételi arány egyre gyengülni fog. Ezért aztán különösen fontos a mi feladatunk. Hogy átvegyük az erőtér képviseletét. És így, ha a hideg idő hatására csökkenne a résztvevők száma New Yorkban, LA üzenete, hogy nagyon szívesen átveszi a feladatot tőlük.

És akkor most szeretnék arról a három dologról beszélni, hogy mit is jelent mindez számunkra, akik okosak, erőszakmentesek, és akiknek a száma egyre inkább nő. Azok, akik egy ilyen fajta mozgalom ellen vannak, szeretettel gúnyolnak minket, és védekeznek azzal, hogy nem igazán értenek a közgazdaságtanhoz, a politikához. Tudjátok, fantasztikusnak tartom, hogy rengeteg nő döntött és dönt úgy, hogy részt vesz ebben a megmozdulásban. Mert mi ismerjük ezt a játékot. Mi mindig is tisztában voltunk vele a történelem folyamán. Amikor valaki megsimogatja a fejedet, és azt mondja: „Te nem érted azt, amiről itt szó van, tehát bízd csak ránk nyugodtan!” Azért vagyunk ma itt, hogy határozottan, szabadkozás nélkül kijelentsük mindazt, amit igen is értünk.

És ezek a következők. Hozzáteszem, hogy mellesleg mondhatnánk mindezt a megfelelő gazdasági és politikai megfogalmazásban, de köszönjük, mi inkább úgy közöljük mindezt, ahogy saját magunk jónak látjuk. Szóval mindez valahogy így hangzik:

Amikor 24 millió amerikai, minden erőfeszítése ellenére nem talál magának teljes munkaidős állást, akkor ez nem csak gazdasági, nem pusztán politikai kérdés. Akkor emberi szenvedésről van szó. Amikor az Egyesült Államok területén 50 millió olyan ember él, akik betegség esetén, nem tudnak orvoshoz menni, vagy a gyereküket orvoshoz vinni; az emberi szenvedés. Amikor az Egyesült Államokban 50 millió ember él, akinek a hitele többe kerül, mint amennyit a háza ér; az valódi emberi szenvedéshez vezet. Amikor az Egyesült Államokban 47 millió ember él, akinek minden erőfeszítése ellenére állami segélyre van szüksége, hogy ne éhezzen; az emberi szenvedés. Egy emberi lény nemcsak felismeri mindezt – oly módon, ahogy egy vállalattól az el sem várható –, hanem egyszersmind a védekezés ösztöne talpra is kényszeríti. Az ösztön, melyet a gyermekei iránt és az emberi szenvedés kapcsán megél. Amikor amerikai emberek tömegesen adnak hangot a véleményüknek, és az intézményesített és jogilag elfogadott gazdasági igazságtalanságtalanságra – melyet túl gyakran éppen maga az állam támogat – azt mondják: Elég volt! Ez az, ami alatt mi a demokráciát értjük!

És míg egyesek azt kérdezik tőlünk: „Mi értünk gazdasághoz. Te értesz hozzá? Értünk a politikához. De te értesz hozzá?” Akkor mi azt válaszoljuk nekik: „Mi értünk a demokráciához. De vajon te értesz hozzá?” Mert sokan közületek nem értenek annyira hozzá, mint amennyire talán illene. Mert amikor egy politikai párt az Egyesült Államokban, mely ezt a számok mögött megbúvó szenvedést nézi, és az a válasza, hogy: „Hát tudod, nagyon szomorú, hogy mindez így van. Ez az egész szenvedés nagyon szomorú. De nem a kormány dolga, hogy ezzel foglalkozzon. Talán valaki szervezhetne egy jótékonysági programot, és megpróbálhatna olyan módon megszabadulni a szenvedések néhány horpadásától.” És a másik politikai párt ugyanerre azt mondja: „Mi nagyon is törődünk ezzel a szenvedéssel. Érezzük. És megteszünk mindent, amit csak lehet, hogy a háttérben valamennyire csökkentsük a szenvedés mértékét. De nem vagyunk hajlandók a valós okokkal szembenézni, és azokat az erőket felszólítani, akik a szenvedést elkerülhetetlenné teszik. Azt az embereknek maguknak kell megtenni.” Hát ezért vagyunk mi itt.

Éppen elegendő statisztika, éppen elég információ áll rendelkezésünkre. De hölgyeim és uraim, maradjunk erősek! Használjuk az Internetet, csináljuk okosan! Hallgassunk az intelligens politikai hangadókra, hallgassunk Naomi Klein-re, Geoffrey Sax-re, Alan Grayson-ra (?), és minden olyan emberre, akik olyan tényekről beszélnek, amikre szükségünk van! Az Egyesült Államok lakosságának 1 százaléka rendelkezik annyi pénzzel, mint az Egyesült Államok lakosságának 90 százaléka. Az USA háztartásainak 1 százaléka irányítja a bevételek 24 százalékát. Ugyanez az adat 1980-ban 1 százalék volt, mely a bevételek 9 százaléka felett rendelkezett. Mindössze 12 ezer háztartás ugyanannyi pénzzel rendelkezik, mint amennyin a 20 millió „alja nép” osztozik. Ez pedig nemcsak a gazdasági egyenlőtlenség maximálisan erkölcstelen szintje, hanem egyszersmind az egyenlőtlenség fenn nem tartható szintje. Legutóbb, amikor az Egyesült Államokban ilyen mértékű egyenlőtlenség volt jellemző, 1929-et írtunk. És az a katasztrófa előjátéka volt. Ezért aztán mi sem intelligens üzenet nélkül jöttünk. Muszáj, hogy pusztán ezek a tények kimozdítsanak az otthonainkból, hogy valamennyien szilárdan álljunk itt.

Másodsorban nagyon fontos, hogy okosak maradjunk és erőszakmentesek. Óriási a forróság, ezzel tisztában vagyunk. És egy kis idő elteltével az egész kezd egy kicsit kényelmetlenné válni. Az ember könnyen érzi úgy, hogy az egész kezdi egy kicsit idegesíteni. Nem értünk mindenkivel egyet, összeakadunk valakivel, aki zavar minket. Forróság van, és hirtelen óriási csábítást érzünk, hogy kilépjünk a saját központunkból, és helyette inkább hazamenjünk.

Annak érdekében, hogy az ilyen megmozdulás – mint az Occupy Wall Street, mely még gyermekcipőben jár – valóban alapos, gondosan eltervezett és kivitelezett legyen, hogy azzá a társadalmi változássá fejlődhessen, amit mindannyian látni szeretnénk mögötte, különösen fontos, hogy érzelmileg, spirituálisan, pszichológiailag és intellektuálisan is egyaránt önfegyelmet tanúsítsunk. A kapitalizmust puszta démonizálása például, az önfegyelem ilyen jellegű hiánya. A kapitalizmus önmagában morálisan és etikusan semleges. Ez nem magáról a kapitalizmusról szól. A zöldséges, ahol valaki gyümölcsöt árul, és egy másik ember megveszi azt egy dollárért, az a kapitalizmus. A lényeges kérdés itt az, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt 3-4 évtizedben az amerikai kapitalizmus elvesztette az etikus középpontját. Az történt, ahogy Adam Smith is megmondta, hogy a szabadpiac, a kapitalizmus nem létezhet egy etikus környezeten kívül. Az egy dolog, hogy egy vállalkozás azt mondja, hogy a pénz számára a legfontosabb szempont. Mert persze jól van, kedves vállalkozás, a te ügymenetedet tekintve, melynek célja a pénzszerzés, talán elfogadható lehet, hogy a pénz a legfontosabb szempont. De az Amerikai Egyesült Államok nem egyszerűen egy ügy! És a gyermekeink egészsége és jólléte számunkra a pénznél sokkal többet jelent. A gyermekeink nem rendelkeznek semmilyen szerzett gazdasági hatalommal. És amikor az Egyesült Államok kormányát minden szempontból megvásárolták, a politikai kampányokhoz használatos köztámogatás teljes hiánya közepette ez így is fog maradni. Hiszen a kormánynak szüksége van a vállalatok anyagi támogatásra. Különösen a legfelsőbb bíróság döntése óta, melynek értelmében e vállalatoknak jogukban áll bármilyen mértékben, névtelenül pénzzel támogatni az ilyen területeket. Mert ezzel az történik, hogy egy gazdaságilag lényeges kérdés – nemcsak egy cégen, hanem egy egész országon belül, és annak az országnak a befolyásán keresztül a világon máshol is – a gazdasági értékeket az emberi értékek előterébe helyezi. És ez azt jelenti, hogy elfogadható az, ha a gyerekünk éhezik, amikor azzal másvalaki keres egy dollárt. Azért vagyunk itt, hogy kijelentsük, ez messze nem ok!”