A második frankcsapda
Nem vagyok se közgazdász, se közszolga. Bár egyre kevésbé vagyok biztos benne, hogy tudom ki vagyok. Hogy tudnám, amikor azt se tudom, hogy mi van körülöttem, mert csak annyi biztos, hogy az nem, amit hittem. Az orrom előtt, egymás orra előtt gyalogolunk bele valami elképzelhetetlen helyzetbe. Akadnak, akik figyelmeztetni próbálnak rá, de a hangjukat elnyomja a zaj.
„Megszavazta a parlament az árfolyamgátat” – adta hírül a média a 4 napos ünnep után. „Megfékezett törlesztőrészletek!” „Mentőcsomag devizahiteleseknek!” „Több százezren élhetnek majd az árfolyamrögzítés új rendszerével!” – olvashattuk a szalagcímeket. Ha maradtak valakiben kétségek az újabb mentőöv következményeivel kapcsolatosan, azokat bizonyára eloszlatták Rogán Antal szavai, aki kedden, az MTV Mokka című műsorában, Demcsák Zsuzsa kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, hogy az árfolyamrögzítés által az árfolyam-különbözet egy részét „meg is úszhatja az ügyfél” (sic!) mivel a gyűjtőszámlán keletkezett összeg számára kamatmentes. A maga részéről egyébként „abszolút lehetségesnek tartja – jelentette ki a Gazdasági Bizottság elnöke – hogy a rögzített érték alá menjen az árfolyam öt éven belül”. A közszolgálati rádió egy középkorú hölgyet is megszólaltatott, aki lelkesen nyilatkozott arról, hogy mire fogja fordítani az állami mentőövnek köszönhető havi megúszást. A – bizonyára találomra kiválasztott – nyilatkozó egyebek között lakástakarékpénztári megtakarításról beszélt, és több olyan lépésről, amely egy kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetben lévő család tudatos tervezéséhez illik. – Az nem derül ki a híradásokból, milyen vastag arcbőr szükséges ahhoz, hogy a családok irreális mértékűre duzzasztott és jogszerűtlen banki sarcolásának átmeneti időre történő mérséklését „megtakarításnak” nevezzük.
Kétségtelen, hogy mindenki menekülni próbál abból az egyre képtelenebb helyzetből, amibe a törlesztőrészletek szürrealista látomáshoz hasonló szűnni nem akaró növekedése kényszeríti az ország lakosságának legalább egyharmadát (az 1,2 millió szerződés mindegyike átlagosan 2,5 főt érint). Vannak azonban, akik Rogán és társai meggyőző érvelése ellenére is kétségeiknek adnak hangot az árfolyamrögzítés varázsbogyóival kapcsolatosan. Néhányan közülük azt kérdezik: kikapaszkodóban a 2012-es csöbörből, vajon megjelenik-e – legalább a látóhatárunk peremén – a 2017-es vödör is? Ha igen, akkor sejtjük-e, hogy mekkora? Van-e fogalmunk arról, hogy hányszorosa a mostani csöbörnek? E megátalkodott kétkedők szerint politikai meggyőződésünktől függetlenül valamennyien áldozatává válunk ennek az apokaliptikus méretet öltő krízisnek. Aki benne van a frankcsapdában, az azért, aki pedig kívüle, az azért, mert egy olyan országban kellene sikeresnek lennie és megőrizni az egyensúlyát, amelynek polgárai nem tudnak maguknak tejet, kenyeret, gázt, villanyt, lakhatást, oktatást, ruhát, közlekedést vásárolni, mert a bank nevű gigászi sárkányt kell etetniük… – És etetik, addig, amíg fel nem ismerik, hogy jobb lenyomni a torkán a házat vagy lakást, aminek az ára így is, úgy is kifizethetetlen és egyre inkább kifizethetetlenné válik.
Rogán boldog jövőt vízionáló látomása a svájci frank árfolyamának zsugorodásáról, vagy az apokaliptikus riogatások – melyiknek higgyünk? – kérdezik a víziók dekódolásában kevésbé jártas ismerőseim. – Ha rám hallgatsz, akkor nem hallgatsz senkire – válaszolom nekik. Legjobb a víziók helyett a tényekre és a józan észre szorítkozni. Ami pedig a tényeket illet, azok mindenki számára hozzáférhetőek. Nézzük meg a svájci frank árfolyamának változásait az elmúlt 47 évben! Hány forintba került egy svájci frank 1965-ben és az azt követő években? Bizonyára akad egy-két olyan időpont, amikor minimális csökkenést látunk – de kérdéses-e a változás iránya és a grafikon meredekségének a változása? Kérdéses-e tehát a trend?
Ennyi forintba kerültt 1 svájci frank:
- 1965. augusztus 16. 2,69
- 1969. október 27. 6,86
- 1975. március 1. 7,62
- 1980. március 1. 19,42
- 1985. június 7. 19,76
- 1990. július 15. 45,90
- 1995. március 1. 90,10
- 2000. március 1. 159,63
- 2005. március 1. 157,50
- 2010. március 1. 184,04
- 2011. április 12. 201,67
- 2011. július 18. 237,31
- 2011. augusztus 9. 271,83
Nos? Ki milyen következtetést von le az elmúlt 47 évből a következő évekre vonatkozólag? Ki az, aki úgy látja, hogy a svájci frank ára jó eséllyel megreked a fejlődésben és nem nő tovább, hanem örökre 220-250 Ft marad? – Aki így érzi, az bízhat az árfolyamrögzítésben, mint hosszan ható gyógyszerben is. Ha az ő jóslata bizonyul valósnak, akkor nincs mitől tartanunk 2017-ben. Sőt, akkor sem, ha megnyeri a lottón a főnyereményt, aminek az esélye – lássuk be – hasonló, tehát nem kizárható.
Abban az esetben, ha az idők nem a rogáni jövőképnek kedveznek, sőt, még az öt év se elegendő a lottó ötös kihúzásához, nem marad más hátra, mint az unalmas józanság: kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy az árfolyamnövekedés nem szűnik meg egyik percről a másikra, hanem ugyanúgy folytatódik, mint mondjuk az utolsó 5 évben, vagy – kedvezőbb esetben – úgy, mint előtte. Ha eljutottunk idáig, vegyük rá magunkat, és devizahitelkárosult ismerőseinket, hogy szánjanak rá néhány percet, és számítsák ki, mekkora lesz a törlesztőrészletük 2017-ben? Előtte helyezzék kényelembe magukat és vegyen be egy nyugtatót.
Aki mindezt úgy érti, hogy nem javaslom az árfolyamrögzítés lehetőségének kiaknázását, az téved. Erről szó sincs. Azzal enyhítsük a terheinket, amivel csak lehetséges. A lehetőséggel élni kell. – Lépjünk be az árfolyamgát rendszerbe és ugyanazzal a mozdulattal indítsuk meg a pert a bank ellen. Kaptunk öt évet.
(Akik nem nyugodtak bele: A devizakárosultak önsegítő csoportjának felhívása.)