Skip to content

A véletlen hatalma

Írta: Haas György, ekkor: 2011. 09. 26.

Szombaton reggel a TaxiPlus nem tudott autót küldeni 30-35 percen belül sem, úgyhogy kénytelen voltam a régi taxis céggel utazni. Egy ezressel hosszabb a 13 km a törzsutas kártyával járó 150 Ft-os km díjhoz képest. A diszpécser 15 percen belül ígérte a kocsit, ami 20 percre érkezett – emiatt is bosszús voltam. Egy darabig a pilótával is beszélgettünk erről, aztán belemerültem a (szintén kedvezményes) telefonokba.

A sofőr az utazás végén előhúzott egy kötetet – Eckhart Tolle: Új Föld című könyvét –, és megmutatta. Úgy érzi – mondta –, hogy nem véletlen ez a mai közös út. A telefonbeszélgetések hallatán szinte késztetést érzett arra, hogy felhívja rá a figyelmemet, mert szerinte nekem ezt a könyvet kéne elolvasnom ahhoz, hogy tovább léphessek. Aztán megadta annak a honlapnak a címét (http://www.uj-fold.hu/news.php), amelyeken mindenfélét megtalálok Tolle-ról.

A telefonhívások között valóban volt egy elkeseredett hangú, az apuval való beszélgetésem. Neki is azt mondtam, hogy én, aki egész életemben azt éltem és tanítottam, hogy nem kell idegenbe szakadni azért, hogy ki-ki megteremtse a maga Amerikáját, nem tudom már hitelesen képviselni ezt. Nem érzem ezt az országot az otthonomnak többé, mert az otthon az nem egy darab föld, az nem csupán tárgyakból áll, hanem emberi kötődésekből, minőségből, bizalomból, az összetartozás tudatából, közös kultúrából, a kaláka egymásra utalt szívélyességéből, és ez mind olyan érték, amit nem látok most már magam körül, sem pedig a gyerekeim, ismerőseim, rokonaim barátaim körül. – „Szertenézett, s nem lelé Honját a hazában”.

És akkor jön ez a taxisofőr. Az út elején dühös vagyok, hogy nem más jött, ő meg az utazás végén – a szülőházam mellett megállva – hátrafordul, s elmondja, miért ő volt a sofőröm ezen a szombat reggelen, és felmutatja a könyvet. Azét az emberét, akinek első, legolvasottabb könyvét, A most hatalmát – még Domján Laci fordítása és kiadása előtt – nyersfordításban, kéziratként ajándékoztam karácsonyra minden családtagomnak, mert úgy gondoltam, hogy ennél nagyobb ajándékot nem adhatok. Laura kisnagylányom születésnapjára pedig az Indiában tartott 5 napos szemináriumáról készített videókat, mert akkor is azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb ajándék. És akkor jön ez az ember, és visszairányítja figyelmemet a világ legnagyobb élő spirituális tanítójára. Akkor, amikor elönt a keserűség, és pár méterre attól a helytől, ahol másoknak reményt adok. Hozzám megyünk, de közben ahhoz visz el, aki ezt mondja: „Benned is megvan ez. Csak nem érzed, mert az elméd túl nagy zajt csap.”

Felmentem az üzenetet továbbító kísérőm által javasolt honlapra. Amatőr tákolmány – de milyen gazdag! Szegény, de gazdag. Megtalálhatam rajta letölthető formában azt a videósorozatot, amit pár éve több, mint 40 ezer forintért vásároltam. Itt ingyen van. Értékek, amikhez nem a pénz vezet. A most hatalma? – A véletlen hatalma.

Kommentelésre a Recommend funkció használatával van lehetőséged.