Skip to content

Háromlábú

Írta: Haas György, ekkor: 2012. 01. 1.

Egyedül töltöttem az év utolsó napját. Mégsem egyedül persze, de mégis. Még nem volt ilyen. Mint ahogy olyan évünk se volt még, amilyen pár órával ezelőtt kezdetét vette. Igaz, még csak két hónap híján ötvenhét évvel ezelőtt kapcsolódtam be, de apám harminccal korábban, és ugyanezt állítja. No persze sok dolog ismerős neki abból, ami történik, de így együtt mégis semmihez se foghatónak tartja abból, amit eddig megélt.

Régen úgy volt – amikor még együtt éltünk ennek a háztömbnek a túloldalán – hogy éjfél előtt az Öreg (fiatalabb volt, mint én most) behunyta a szemét egy-két percre, aztán mondta. Mondta a jövő évet. Nemcsak azt, ami kiszámítható: betegségeket, váratlan eseményeket is. Vannak, akik évekkel, évtizedekkel, vagy évszázadokkal látnak előbbre. Apu nem volt ilyen jós. Csak egy évig látott el, s oda is csak ilyenkor. De mégis varázslatos dolog volt ez. Sokáig tudtuk, hogy ezek a beleérzések biztosan működnek. Ma már az ő messzelátójára is rátelepedett a mindent elfedő köd.

Később, amikor én voltam a családfő, nem úgy gondoltam, hogy a jövő történik velünk, hanem hogy mi vagyunk, akik történítjük. Jó menedzser módjára éves, havi és heti terveket készítettem évtizedeken át. Hittem abban, hogy az élet arra való, hogy célokat tűzzünk magunk elé, amelyeket aztán részcélokra bontunk, és időről időre megnézzük, hol tartunk. Ehhez képest tekintettem az évek fordulóit a számvetés és tervezés kilátópontjainak.

Aztán felgyorsultak a világban a változások. Egyre több esemény, fejlesztés, találkozás költözött a cybertérbe, ahol a fejlesztések máról holnapra nőnek ki a föld alól. Megszületett az Agilis Kiáltvány, egyre többekben tudatosult – a szoftverfejlesztőkön kívüli világban is –, hogy éves szinten csak a főbb irányokat kijelölő vázlattervek működnek, hogy kéthetenként (egy-négy hetenként) rá kell zoomolni a térképnek arra a részletére, ahol éppen járunk, megvizsgálni a körülményeket, és bekapcsolni ha kell a GPS „újratervezés” funkcióját, és komolyan megfontolni annak az érvényességét, amit az egy percre belépő pizzafutár mond a táblán véletlenül megpillantott ábráról.

Aztán jött ez, ami most van. Egy világ, amiben semmi sem érvényes, ami korábban az volt, de még az ellenkezője sem. A fordulat évében az Országgyűlési Tudósítások, majd 20 éve a Kódexpress elkövetőjeként nem jogászként is hittem a parlamentarizmusban, majd tanúja voltam az Országházban folyó „munka” szánalmas paródiává válásának. Aktív jogalkalmazóként kísértem végig azt a folyamatot, amelyben az igazságszolgáltatás helyébe a jogszolgáltatás lépett (akkoriban a HVG mellett a Népszabadság címoldalán adott hírt arról, hogy az Országgyűlés Hivatala az alperesem), ma pedig a tegnap még győztes jogszolgáltatás koporsója után kullogó menetben beszélgetek a gyászolókkal arról, hogy a halál oka a csontok, vagyis a jogszabályok cseppfolyóssá válása. Szükségtelen példákat említenem, nincs ma ember, akinek saját példatára ne lenne csordultig teli a hivatali, bírói, rendőri, önkény, visszaélések, az esetlegesség, kiszámíthatatlanság, a visszamenőleges hatállyal megalkotott – bocsánatot kérek a kodifikátoroktól: sebtében összefércelt – „jogszabályok” példáival.

És akkor? Mihez kezdjünk?

Legtöbb ismerősöm vagy latolgatja, vagy próbálgatja, hogy hol fog (meg)élni. Egyik lányom Szlovákiában él az unokáimmal, másik éppen Németországban próbál szerencsét. Ott épít új praxist orvos húgom is, az ő fia most érkezett haza Izraelből, az enyém Thaiföld és Budapest között ingázik. Én meg itt tasztatúráztatom az ujjbegyeimet a Perczel Mór utcában.

Mit remélek?

Semmit. Kétezertizenkettő üres lap a számomra. Minden megtörténhet, és az ellenkezője is. Nem működik az apámtól örökölt intuíció, a célok kitűzésén alapuló tervezés, és most már az agilis vagy adaptív fejlesztés eszköztára sem. Olvasok – időnként írok is. Meghallgatok – és hallgatok. Néha beszélek is. Mindez kapcsolódás. A kapcsolat az egyetlen, ami még nem erodálódott. Éjszaka úgy döntöttem, hogy ma megmutatom azt a három szobát, amikben előfordulok most, 2012 elején. Hátha megmarad valamelyik még néhány hónapig. És hátha akad közte olyan, amelyikben körülnézel, és elidőzöl benne egy pár percet. Vagy többet. És ki tudja, talán még kapcsolódsz is. Feliratkozol egyik hírlevélre. Vagy veszel valamit. Vagy eladsz valamit. Mondjuk a lakásodat vagy házadat. Egyik szobában ehhez találsz segítséget. Vagy lehet, hogy tudsz vevőt a két nap óta árverezésközeli áron kínált enyémekre. A hidegkúti házra. Vagy Magdi solymári lakására. Vagy a piliscsabai telekre. Ezek árával már régen tartozunk. Ha valaki megveszi őket, akkor itt maradok lenullázódva – de nem tartozom senkinek. Pénzzel nem. Azt hiszem, ez jó lenne.

A három szoba három tevékenység.

Az első az üzleti. A segítő kapcsolat elemeit persze ebből se tudom kigyomlálni. De nem is akarom – hiszen én én vagyok. Ebbe akkor érdemes belépned, ha el akarod adni az ingatlanodat és/vagy devizahiteled van. Ezen az ajtón léphetsz be: Hirdesd külföldön!

A második tisztán a segítő kapcsolatról szól. Gazdaságilag a civil szféra és vállalkozás határán van – mert tanácsadói tarifámat év végén sajátos módon átalakítottam. Azt mondják, ettől majd megtudom, mi a magyarok istene. Azt hiszem, már van róla némi fogalmam. Íme a szoba bejárata: Villámcoaching.

A harmadik teljes egészében a civil szféra lakója. Ez maga a Napkürt. Ahol most találkoztunk. Elvileg itt szabadon mondom a magamét (amíg meg nem elégelik azok, akiknek b…-a a csőrét). De ahogy az üzletbe is megjelenik vendégként a segítő kapcsolat, itt is megjelenik – ragadjuk gyorsan üstökön a pillanatot, most történik éppen – az üzlet. Hiszen az is én vagyok, aki belefújja búját a… Napkürtbe, ha már nem fér el benne, meg az is, aki szeretné kifizetni az adósságait, és tenni valami azért – egyelőre itthon –, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” kérése teljesüljön.

A háromlábú asztalra azt mondják: eggyel több lába van annál, hogy felboruljon, és eggyel kevesebb annál, hogy billegjen. Én ezzel a három lábbal indulok a kétezertizenkettedik esztendőnek, ami hozzon bár akármit, elfogadom. Ha van kapcsolódási pontunk, örömmel látlak ennek az útnak egy szakaszán.

Kommentelésre a Recommend funkció használatával van lehetőséged.