Házon kívül?

[Ez a bejegyzés a Csend-ülők csoportján belül használt felületen jelent meg.
Ide csak ma, június 23-án – az eredeti keltezés megtartásával – emeltem át,
hogy az aktuális bejegyzés egyik háttéranyagaként bemutathatóvá váljon.]

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Van-e élet a T. Házon – azaz a parlamenti pártokon – kívül? Olyan élet, ami hatni képes a politikai kultúrára és változásaira? Igaz-e, hogy csak pártként van lehetőségünk részt venni a demokratikus világ újraalkotásába, vagy fordítva: éppen azzal szalasztanánk el a valódi változ(tat)ás lehetőségét, ha ezt az utat választanánk? Nekünk hová érdemesebb tenni a fókuszt? – Erről szól ez a ma esti találkozó elé kívánkozó provokatív töprenkedés. Persze tudom, hogy addig elolvasni se áll módodban, nemhogy feldolgozni. Nem baj. Jobb, ha itt van a helyén, aztán tegye a dolgát, akkor, és abban a ritmusban, ahogy ajtót nyitsz a számára.

Kétnevűségünkben – Cselekvő csend és Választói Hálózat – kimondatlan dilemmánk tükröződik. Melyik vagyunk mi? Egyik? Vagy másik? Vagy mindkettő? Az hogy lehet?

Ebben a kettősségben – nomen est omen – céljaink kettőssége tükröződik, és ez a tükör egyre több beszélgetésemben szembejön. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy úgy érzem: a ma kezdődő egyeztető beszélgetésekkel és a az érkező tavasszal elérkezett az idő, hogy szembenézzünk egy nehéz választás kihívásával. Nem azzal, ami egy év múlva, hanem azzal, ami most, 2013 tavaszán vár ránk.

Jó irányba haladunk-e, ha azt kockáztatjuk, hogy „Egy előre bejelentett választási csalás” csapdájába masírozunk? A cím Gomperz Tamás írására utal a hvg.hu-n, de érdemes elolvasni Folytassa, Viktor! című cikkét is, amely így kezdődik:

„Az előre elcsalt választás, a döntő pénzügyi fölény, valamint a trükkök – itt nem részletezett – százai miatt a Fidesz (-Jobbik) győzelem eleve valószínűbbnek látszik, de ha az ellenzéki összefogás esetleg nyerne, akkor azt igen sovány többséggel tenné. Az jó, és mi lesz azután?”
Tovább a cikkhez →

A legtöbb híradás beszámolt arról, hogy TGM, a vasárnapi tüntetés egyik fő szónoka, a választások bojkottjára szólította fel az ország választópolgároknak, sőt, az ellenzéket arra biztatta, hogy hagyják ott a T. Házat, ahol naponta mossák fel velük a padlót, így jelenlétükből nem származik haszna másnak, mint magának a parlamenti diktatúrának, amely ezzel a színjátékkal mintegy legitimizálja a háttérből Szőke Feri és bandája által kiszolgált és szemmel tartott hatalmát.

Tegnap a többség értetlenségét jól képviselő – ugyanakkor a filozófus tanárt is tisztelő – Kálmán Olga kérdezte arról, hogy ezt hogy képzeli. Ha van 10 perced, érdemes megnézni itt, ha nincs, akkor olvasd el azt a rövid részletet. Annyira fontosnak találtam, hogy lekottáztam:

„TGM
…így viszont az következik, hogy az az erőfeszítéseik és küzdelmeik eredménye, hogy legitimálják a saját megveretésüket és megszégyenítésüket és meggyalázásukat. Nem ezt akarják, én tudom, de…

K. O.
Akkor mit csináljanak? Menjenek az utcára… Legyenek…

TGM
Rengeteg, rengeteg módja van még a parlamenten kívüli politizálásnak…

K. O.
No de látja… Decemberben elindult a diákok tiltakozása, azóta is… Holott volt székházfoglaló…

TGM
Nagyon is sikeres volt…

K. O.
Igen, de változott úgy… Gyökeresen változott valami?

TGM
Az ország politikai kultúrája változik és ennél értékesebbet keveset ismerek. Hihetetlen siker. És énszerintem ehhez kéne csatla… A néphez kéne csatlakozni. A nép nem buta. Nem rossz.

K. O.
Egyáltalán nem, csak azzal nem lehet kormányt váltani, az ellenzéki pártok pedig kormányt akarnak váltani.

TGM
Nem kormányt kell.. Kormányt most úgy se lehet váltani választások révén (útján) tehát ezzel nem is érdemes szerintem különösebben foglalkozni..

K. O.
No jó, de választások helyett, mert azt bojkottálják, akkor mit, tehát mi az, ami egy kormányváltást előidéz Magyarországon?

TGM
Össze lehet ülni informálisan és hatalom nélkül – úgysincs hatalmuk –, össze lehet ülni más emberekkel, gyűléseket lehet rendezni, vitákat lehet rendezni, új alkotmányterveket lehet kidolgozni, hiszen akkor, hogyha nem vesznek részt…

K. O.
Dehát azt csinálják!

TGM
Nem. Ha nem vesznek részt ebben a színjátékban, akkor ez a rendszer megrendül. Akkor ez a rendszer megrendül. Ha a valódi ellenzék – a valódi ellenzék… nem a Jobbikra gondolok tehát, amely nem valódi ellenzék – a valódi ellenzék nem vesz részt ebben a játékban, mint ahogy megcsinálták Mussolinival szemben a húszas években kivonultak az Aventinusra a képviselők, hát azért nem én találtam ki ezeket a dolgokat, ezek létező módszerek, megmutatták, hogy miről van szó. Hát legalább a magyar népnek tudnia kellene, hogy hol él, és milyen eszközei vannak. (Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor egy sincsen.) A tiltakozáson és a morgáson és a hangos beszéden kívül nincsen sok. Jelen pillanatban az önkormányzatok 93%-ában van jobboldali többség. Milyen választásokat fognak ezek szervezni, mit tetszik gondolni?”

(ATV Egyenes beszéd [Kámán Olgával] 2013. március 18. 20:35)

Kérdés tehát, hogy melyik utat válasszuk? A hosszabb távon építkező, de tartósabb eredményt ígérő társadalmi mediációt, vagy a választások közvetlenebb befolyásolását? Ha azt mondod, mindkettőt, akkor lépj vissza kettőt, és gondold át, mivel jár az egyik és mivel a másik… – Nem vesz igénybe sok időt, hogy rájöjj: az „ezt is azt is” nem más, mint átbújás a döntés magas léce alatt.

Egyik kérdezőnek írtam március 16-ról 17-re virradó éjszaka a válaszkommentemben:

„De ha onnan nézed (…) akkor ez nem az a politizálás, hanem az, amiről Takács Ádám ír az ÉS pénteki számában (Diákmozgalom és emancipáció):”

„Míg a hatalomgyakorlás hegemóniáját, úgy tűnik, a rendelkezésre álló politikai eszközökkel célszerű megtörni (politikai pártok alapítása, választás, az érdekképviselet formái), addig a politikai kultúra formájában jelentkező hegemónia elleni küzdelem más utat követel. Ez utóbbi az emancipáció útját kell járja, amelynek nem feltétlenül kell kötődnie pártokhoz, sem a képviselet és választás demokratikus céljaihoz, hiszen elsődleges célja az, hogy egy mindeddig képviselhetetlen és választhatatlan politikai opciónak nyisson utat a demokratikus társadalom terepén”.

A cikk nem könnyű olvasmány, de nem is kell egyben lenyelni. Viszont a megismerésére, megértésére, feldolgozására fordított idő – gondolkodásod horizontjának a kitágítása révén – garantáltan megtérül, és közelebb hoz ahhoz, hogy a mostani bejegyzésem témáját adó – talán legalapvetőbb – dilemmánk megoldásában értelmesen, átgondoltan működjünk együtt. Legalább is én így látom. Diákmozgalom és emancipáció → teljes cikk.